A történet

A Néprajz Lexikont felütve ezt olvashatjuk

“Édes frissítő ital. Mézeskalácsosok készítették. Egy sajtár mézhez, két sajtár vízhez összevegyítés után csillagánizst kevertek és forrásig főztek. A kihűlt szirupot hordókban tárolták (Csorna). Kiméréskor vízzel higították és jéggel hűtötték. Búcsúk és vásárok látogatóinak keresett itala volt. A 20. sz.-ban általában a Dunántúlon készítették és fogyasztották.” (Magyar Néprajzi Lexikon)

Szekszárdi márc a Petrits családban

Pettrits József mézeskalácsos mester volt. Európa több országát megjárva tökéletesítette tudását, mire elkészítette az első pohár Szekszárdi márcot. A mai napig az ősi receptet használva, a hagyományok tiszteletével készítjük ezt a kiváló zamatú, adalékanyagoktól mentes szörpöt.

Fia, István folytatta a márc készítését és búcsúkban, vásárokban, piacon való árusítását egészen az 1980-as évek elejéig, amikor az országba érkező szénsavas üdítőitalok csökkenteni kezdték a márc iráni érdeklődést.

Egy személyes történet

Szekszárdi márc a búcsúban

A mellényes emberke a nagyapám Pettrits István, kb. 50 évvel ezelőtt.

A kép másik főszereplője a mellette álló “bádoghordó”. – Legalábbis annak látszik. De ennél sokkal izgalmasabb a történet.

Dupla falú márcos edény

Legalábbis én mindig elismerően csettintek magamban, amikor ezt végig gondolom. Most, mikor írom ezeket a sorokat, büszkén gondolok a régi nagy öregekre, akik a maguk szerény eszközeivel vitték előre a világot. Igen, jéghideg üdítőt árultak a mézeskalácsosok a forró nyári búcsúkban. Hogyan hűtötték?
Jégkockával???
Majdnem… A képen látható „bádoghordó” egy dupla falú edény. (Ugyanez az edény most a Mézeskalács Múzeumban van kiállítva. Ott Te is találkozhat vele teljes életnagyságában, de addig is közzé teszek egy fotót a belsejéről. A külső két fala közötti részt összetört jéggel töltötték meg. Jeget régebben jégvermekből hoztak. Annak idején keményebb telek voltak, bizony a Duna is befagyott. Hatalmas, földbe ásott gödröket béleltek ki náddal és töltöttek meg folyókból, tavakból vágott jéggel. Ezekben a jégvermekben még nyáron is volt jég. A magyarázat tehát a dupla falú edényre ez: tó vizét nem használjuk jégkockának, nem isszuk meg, de hűteni tökéletes. Később persze – a mellényes fotó készülésének idején – már jéggyárból hozták a jeget, de az edény maradt. Szekszárdon a húsipar melletti jéggyárból hozta akkor még gyerekként édesapám a búcsúk hajnalain biciklivel a jeget.

Az edény közepébe pedig maga a márc került.

A világ első üdítőitala,

amit már 150 éve is ittak emberek, amit én kb. 5 évesen ittam a nagyapám piaci bódéjában – és amit a kóla és társai csaknem a feledés homályába taszítottak.
Csaknem. Mert néhány éve Szekszárdon egy méhész-konferenciát szerveztek, és a főszervező, akinek ezért örökké hálával tartozunk, megkeresett minket azzal az ötlettel, hogy készítsünk márcot a méhészeknek, hadd lepődjenek meg.
Sosem felejtem el: alig találtuk meg a régi receptet. Aztán ott álltam édesapám mellett, aki bár akkor már 30 éve nem főzött márcot, ott és akkor úgy készített mindent, mintha csak a múlt héten csinálta volna utoljára…

Így tanultam meg én is …

…és így szerettem bele a Szekszárdi márcba. A pörkölt cukorból és mézből készülő szörpbe, amit vízzel hígítottak, és jegesre hűtve üdítőként árultak. Se tartósítószer, se mesterséges színezék, se szintetikus savak, se aromák.

Úgy gondoltam,

ha már egyszer főztünk, tegyünk még néhány próbát. Érdemes volt. Azóta a Szekszárdi márc HÍR védjegyet kapott Fazekas Sándor miniszter Úrtól, bekerült a Szekszárdi Települési Értéktárba, a Tolna Megyei Értéktárba és felterjesztették a Nemzeti Értéktárba is.

Az igazi érték számunkra mégis az a rengeteg felcsillanó szempár amit akkor látunk, amikor valaki megkóstolja a márcos limonádénkat, vagy jeges márcos tejünket, és azonnal visz egy palack sűrű Szekszárdi márcot.

Ezekért a pillantásokért érdemes hagyományt ápolni, elővenni nagyapáink-nagyanyáink régi, jól bevált receptjeit.

Petrits Szilveszter, mézeskalácsos